|
![[ ATOMIX Kft. - Atomerőmű Tűzoltóság ]](cim_2.jpg)
Aktualitások
Vöröskeresztes
emlékverseny 2004. június 24-27.
Solferinó-Castiglione
Az
előző évekhez hasonlóan az idén is megrendezésre került
a Solferinói csata – a vöröskereszt megalakulása- emlékére
szervezett emlékverseny és fáklyás felvonulás, melyen
Magyarországot immár harmadik alkalommal az Atomerőmű
Tűzoltóság csapata képviselte.
A verseny 12 állomásból és három részből állt. Elméleti
kérdések tesztek, főként a vöröskereszt nemzetközi szerepét
szabályozó egyezményekről, a szervezeti felépítéséről,
a katasztrófa helyzetek és háborús konfliktusok során
játszott szerepéről szóltak.
Ügyességi feladatok, az elektromos hosszabbító szereléstől
a vízi akadály pálya leküzdéséig terjedtek.
A szakmai feladatok kétszemélyes komplex újraélesztés,
kutyás keresés, mentőautó szlalom pálya, hordággyal
sérült szállítás nehéz terepen, fuldokló kimentése,
baleseti szituáció felszámolása.
A versenyen 19 csapat indult, németek, skótok, spanyolok,
finnek, osztrákok, franciák, lettek és természetesen
olaszok.
A versenyt egy olasz csapat nyerte az osztrákok és a
németek előtt. Csapatunk a 7. helyen zárta a versenyt,
ami azért is dicséretes, mert előttünk négy olasz csapat
szerzett helyezést.
A csapat névsora: Lepp Frigyes, Apró András, Jákli Gábor,
Szabó Tamás, Viniczai Ferenc.
A csapatot Bán Ferenc szerparancsnok és Feil József
mentőápoló készítette fel.
Az esemény zárásaként szombaton este az 1859. június
24.-ei solferinói véres csata emlékére fáklyás felvonulást
szerveztek. Solferinóból-Castiglioneba a mintegy 12
km-es távon közel 7000 ember vonult fáklyákkal, saját
nemzeti lobogói alatt, énekelve, jókedvűen, szépen demonstrálva
a vöröskeresztes eszme, az emberi segítőkészség és önzetlenség
erejét.
Vasárnap élményekkel gazdagon és a szikrázó itáliai
naptól barnán tértünk haza.







Paks,
2004.07.01.
Tóbi
József
kísérő

|