|
![[ ATOMIX Kft. - Atomerőmű Tűzoltóság ]](cim_2.jpg)
Aktualitások
X. Flórián-kupa
Jubileumi versenyen, immár tizedik alkalommal mérték össze tudásukat a lánglovagok a szeptember 15-17. között Zánkán rendezett Létesítményi Tűzoltóságok Országos Versenyén. Idén ugyanis már a X. Flórián-kupát tartották meg. Az Atomerőmű Tűzoltóság csapata is indult a versenyen, és – mint már több alkalommal – idén is elhozta a kupát. Három versenyszámból kettőt megnyertek, és a sportszerűségért járó különdíjat is kiérdemelték.
Gratulálunk a csapatnak, amelynek tagjai: Apró András, Bartha Gergely, Gyöngyösi Tamás, Horváth József, Kozma Tamás, Lacza János, Papp Szilárd, Rodenbücher Ferenc, Szabó Tamás, Széles Ferenc. És elismerés a felkészítőknek, Sipter Gézának és Major Istvánnak! A csapat tagja volt a 15 éves tűzoltói gyakorlattal rendelkező Lacza János, aki már törzsgárdatagnak tekinthető a Flórián-kupán, hiszen eddig minden versenyen részt vett. A kezdetektől részese a jó szereplésnek, és annak, hogy az elnyert kupák már alig férnek el a vitrinekben. – Számos versenyen megmutattátok magatokat.
Ez a verseny mit jelentetett számotokra?
– Mivel a Létesítményi és Önkéntes Tűzoltóságok Országos Szövetsége szervezésében zajlott a verseny, ezért mint létesítményi tűzoltók természetesen érdekeltek voltunk benne, és ott volt a helyünk. A verseny rangját emelte, hogy dr. Tatár Attila, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója és Felsmann Balázs, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szakállamtitkára voltak a védnökei. A versenyen induló huszonhárom csapatnak három versenyszámban kellett bizonyítani tudását. Mi a 800-as kismotorfecskendő-szerelésben és az osztottsugár-szerelésben az elsők, a stafétában, vagyis a 7×55 m-es váltófutásban pedig a negyedikek lettünk.
A feladatok minden évben ugyanazok, de a csapatok egyre erősebbek. A háromnapos rendezvényen szakmai kiállításra és tűzoltóbálra is sort kerítettek a szervezők. Jutott lehetőség beszélgetésre is, én is sok ismerőssel találkoztam, a csapatok többségét ismertem. Három szolgálati csoportból a háziverseny legjobbjai kerülhettek be a csapatba. Ennek a versenynek az adta a legnagyobb szépségét, hogy négy új emberrel indultunk, és a három versenyszámból kettőt megnyertünk velük. Kisebb gyakorlattal rendelkeznek ugyan, mégis elsőre ilyen jól szerepeltek. Nagyon jól állt össze a csapatunk, és sikerült meghozni a várt eredményt.
– Gratulálok, és további szép sikereket kívánok! 
Lovásziné Anna
Atomerőmű – 2006. november

|