|
![[ ATOMIX Kft. - Atomerőmű Tűzoltóság ]](cim_2.jpg)
Aktualitások
Évértékelő állománygyűlés
Az Atomerőmű Tűzoltóság és az Atomerőmű Mentőszolgálat 2010-es évet értékelő állománygyűlést tartott 2011. január 19-én, melyre meghívást kaptak a Paksi Atomerőmű Zrt. és az Atomix Kft. vezetői, a megye tűzoltóságainak parancsnokai, és mindazon szervezetek vezetői, képviselő, melyekkel az Atomerőmű Tűzoltóság partnerkapcsolatban áll.
A megjelenteket Bőhm Péter parancsnok, az Atomerőmű Tűzoltóság vezetője köszöntötte, majd átadta a szót Szinger Csabának, az Atomix Kft. ügyvezető igazgatójának, aki a kft. szervezeti módosításairól, az üzletágak tevékenységéről, köztük a tűzoltóságnak az Atomix Kft. –ben betöltött helyéről és szerepéről adott tájékoztatást. Hangsúlyozta, hogy a múlt évben jelentős fejlődés volt tapasztalható a kft. életében, és egyértelműen nagyon sikeres évet tudhatnak maguk mögött.
Bőhm Péter prezentációját a következő Goethe idézettel kezdte: „Bármihez, amit megtehetsz vagy megálmodsz, fogj hozzá. A merészségben zsenialitás, erő és varázslat rejlik.” Véleménye szerint ez a gondolat jellemző a tűzoltóságra, hisz számos új szakmai tevékenység, kezdeményezés elindítói, megvalósítói voltak. Ezzel a szemlélettel és cselekvési móddal nem csak a saját tűzoltóságuk, de számos hivatásos és önkéntes tűzoltóság fejlődését segítették. Parancsnok úr beszámolt többek között a szervezet jogi helyzetéről, széles körű tevékenységéről, ahol első helyen áll az atomerőmű tűzmegelőzési feladata, a tűzoltás és a műszaki mentés. Kiemelte az üzemi személyzettel való közös gyakorlatokat, és említést tett az vörös iszap okozta károk felszámolási, helyreállítási munkáiban való részvételről.
Az állomány létszámának alakulása kapcsán elmondta, hogy az utóbbi évekhez hasonlóan a múlt évben is kis számban történt változás. Jelezte, hogy várhatóan egy időben fogja az állomány a nyugdíjas korhatárt elérni, és ennek zökkenőmentes megoldására már most keresik a lehetőségeket. A továbbiakban szólt az ügyviteli feladatokról, a járandóságokról, a képzésekről, a gyakorlatokról, versenyekről és kitért többek között a műszaki háttérrel és a humánerőforrással kapcsolatos témákra.
Elmondta, hogy a megnövekedett riasztások a városi segítségnyújtások, a liftből mentések és mentőszolgálat iránti igények emelkedéséből adódtak. Jövőbeli fő feladataik közt ismertette a helyismereti foglalkozások, a hivatásos és üzemviteli személyzettel való közös gyakorlatok folytatását, a bővítésre történő felkészülést, a vezetők képzését, és bejelentette a többéves munka eredményeként megvalósuló bevetési irányítási pont életbe lépését. Örömmel adott hírt az „Atomerőmű Tűzoltóság” emlékérem adományozásáról, amit a tűzoltók egymásközti szavazata alapján, most, az első alkalommal Puxler István szerparancsnok nyert el.
Dr. Szvitán Gábor mentőorvos az Atomerőmű Mentőszolgálat múlt évi tevékenységéről tartott beszámolót. Feladatuk közt elsőként említette a sugárszennyeződést is elszenvedett sérültek mentesítését, dekontaminálását és az akut betegellátást. A kiterjesztett biztonsági intézkedések kapcsán beszélt a sürgősségi táska, a defibrillátor és a végtagrögzítő készlet beszerzéséről, alkalmazásáról. Elmondta, hogy a múlt évi 152 riasztás némi emelkedést jelent az előző évi riasztásokhoz képest.
Többségben baleseti ellátást végeztek, de égési, áramütéses és belgyógyászati esetekben is végeztek segítségnyújtást. Szvitán Gábor tájékoztatást adott továbbá a képzésekről, a helyismeret fontosságáról, a közös gyakorlatokról, valamint a betegellátáshoz szorosan nem köthető tevékenységekről, mint például az elsősegély-képzésekről és bemutatókról.
Radnóti István, a PA Zrt. biztonsági igazgatója megköszönte az Atomerőmű Tűzoltóság munkáját, és kiemelte a tűzoltóknak a sürgősségi ellátásban, a feszültség alatti tűzoltásban és a mobil bevetési irányítási pont kialakításában megnyilvánuló élenjáró tevékenységét. Az atomerőmű üzemeléséről szólva elmondta, hogy az 2010-es évben az erőmű történetének legjobb termelési eredményét érték el. A rekordnak számító 15 761 GWh villamosenergia-termeléshez hozzájárult a blokkokon megvalósított teljesítménynövelés, valamint hatékonyságot jelző rendelkezésre állási mutató, ami a múlt évben elérte a 89,96%-ot.
Az erőmű bővítése kapcsán elmondta, hogy a Lévai-projekt feladata a tenderkiírás, melynek értékelését 2012. év végéig kell elvégezni. Radnóti István hangsúlyozta, hogy a tűzoltóság részese az atomerőmű biztonságának, működésének jelenlegi módja a jövőben is szavatolja amagas szintű szakmai munkát. A tűzoltók jól felkészültek, képzettek, a technikai ellátásuk biztosított, és az atomerőmű érdekében minden időben rendelkezésre állnak.

Lovásziné Anna
Katasztrófavédelem
2011. január

|