|
![[ ATOMIX Kft. - Atomerőmű Tűzoltóság ]](cim_2.jpg)
Rólunk
írták
Megyei győzelem
A Tamásiban rendezett tűzoltóversenyen, ahol Tolna megye hivatásos, létesítményi, önkéntes, ifjúsági és diáktűzoltói mérték össze szakmai tudásukat, ügyességüket, fényes sikert arattak az atomerőmű tűzoltói május 26-27-én. Négy kupával és számos oklevéllel, aranyéremmel tértek haza. A csapat tagjai: Bartha Gergely, Fehér Roland, Hahn János, Horváth József, Kovács István, Kozma Tamás, Lacza János, Papp Szilárd, Szabó Tamás, Széles Ferenc. Felkészítőik Major István és Sipter Géza voltak.
 Erős küzdelemben nyerték meg a 4×100 m-es váltófutás, a 100 m-es akadálypálya és a kismotorfecskendő-szerelés versenyeit. Mivel minden versenyszámban megszerezték a győzelmet, így az összesített eredmények alapján méltán nyerték el a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság által 2000-ben alapított vándorserleget.
Szabó Tamás a 100 m-es akadálypálya egyéni versenyében 30 versenyző közül a 2. helyen végzett (a győztestől 0,2 másodperccel lemaradva). A csapat többi tagja szinte egy rajban követte őt a célba.
Az atomerőműves tűzoltók nyomában voltak közvetlen a paksi hivatásos tűzoltók, ők ugyanis minden versenyszámban a második helyen végeztek, így ők a csapatverseny ezüstérmesei lettek.
A verseny felmenő ágú, minden évben egy házi, egy megyei és minden második évben egy országos versenyt rendeznek. Az atomerőműves tűzoltók felkészülése már akkor elkezdődik, amikor a csoportok egymással mérkőznek, és folyamatosan készülnek, ez akár egy-két hónap is lehet. A laktanyában - versenyektől függetlenül - minden reggel testnevelő tanár vezetésével szinten tartó edzéseket végeznek. Ez természetesen hozzásegíti őket ahhoz, hogy ne essenek ki a gyakorlatból, és a megszerzett erőnlétet, rugalmasságot megőrizzék.
A csapat legújabb tagja, Kozma Tamás még az Atomerőmű Tűzoltóság állományában is újnak számít. Féléves szakmai képzést követően februárban állt szolgálatba, a C műszakba.
- Miként élted át a versenyt?
- Nekem ez volt az első ilyen jellegű megmérettetésem, ezért egy bizonyos fokú versenydrukk töltött el. Jó volt látni, tapasztalni az egész csapat igyekezetét, akaratát, és ahogy a végére összeforrt. Úgy érzem, nagyon jó csapatba kerültem, és sikerült beolvadni közéjük. A verseny feladataival én korábban nem találkoztam, de a felkészülés során sikerült kellőképpen elsajátítani a szükséges ismereteket és gyakorlatot. Szoros erőpróbán erős ellenfelekkel találkoztunk. Az egyéni százas akadálypályán – mint első versenyes – úgy érzem, elég jól teljesítettem. Bízom benne, hogy ez a jövőben még jobban alakul. Szabó Tamás már gyakorlott versenyzőnek mondható. Számtalanszor megmutatta ügyességét, tudását, legyen az focimérkőzés, elsősegélynyújtó avagy sárkányhajóverseny. –- Milyen volt a csapatmunka?
- A felkészülés remekül sikerült. A tapasztaltabb tagok közé egy-két új ember is bekerült, de a csapat a verseny idejére teljesen összeforrt. Az eredmények is azt mutatják, hogy nem volt semmi probléma, hisz mindegyik versenyszámban mi nyertünk. Nekem sajnos most nem sikerült az egyéni százasban elhozni az aranyérmet. A második helyen végeztem, csupán 0,2 másodperccel maradtam le, tavaly viszont első lettem. Összességében a csapatunk remekelt, mindhárom versenyszámot megnyerve hoztuk el az összesített csapateredmény kupáját.
- Gratulálok a kiváló teljesítményhez! Az atomerőmű tűzoltói most sem okoztak csalódást. A tőlük megszokott módon, ha valahol megjelennek, akkor biztos, hogy dobogóra kerülnek. Kívánom, hogy ez továbbra is így legyen!
 - Lovásziné Anna -
Atomerőmű újság 2006. június

|