|
![[ ATOMIX Kft. - Atomerőmű Tűzoltóság ]](cim_2.jpg)
Rólunk
írták
Paksi sárkányhajós tűzoltók első éve
A paksi atomerőmű ATOMIX Kft. tűzoltói ez év tavaszán egy olyan sárkányhajós csapatot alkottak, mellyel sorra nyerték a versenyeket. Sokuknak ekkor került először evezőlapát a kezébe. Papp Szilárd szerparancsnok (az újonnan alakult Paksi Sárkányhajó Klub alapító és vezetőségi tagja) mozgósította társait, kik örömmel vették a kezdeményezést, a lehetőséget, a kihívást.
A csapat magját alkotó tűzoltók: Bazsonyi József, Bertalan István, Farkas József, Fehér Roland, Gyetvai Zoltán, Horváth József, Lapp Frigyes, Lesták Zsolt, Matus István, Papp Szilárd, Puxler István, Rodenbücher Ferenc, Szabó Tamás, Varga Tibor. Papp Szilárd csapatkapitány büszke a legénységre, az általuk kivívott szép eredményre. Mint meséli, a májusban rendezett győri Sárkányhajó Fesztivál előtt pár héttel állt össze a csapat, és a fesztiválon meghirdetett versenyen akkora lelkesedéssel küzdöttek, hogy azonnal ezüstérmet szereztek. Aztán évközben több megmérettetésen is próbára tették magukat. A tűzoltók között megrendezett sárkányhajó versenyen, ahol gyakorlott versenyzőkkel szemben ők kezdőként szálltak vízre, mindig dobogós helyet vívtak ki maguknak. Indultak a paksiak a sárkányhajós klubjának versenyzőiként, és szintén szép eredményt hoztak. A nyáron felkérést kaptak, hogy erősítsék a Magyar Villamos Művek Rt. csapatát. Megtették, dobogós helyet értek el.
2006. évi eredményeik:
- Atomerőmű Tűzoltók csapataként Május 20-21.: III. Győri Sárkányhajó Fesztivál, Military Kupa (2. hely)
- Szept. 23-24.: II. Székesfehérvári Sárkányhajó Fesztivál, TEAM Kupa (2. hely)
- Paksi Sárkányhajó Club színeiben Július 23.: Tolnai Sárkányhajó Fesztivál (1. hely)
- Szeptember 16.: IV. Magyar Sárkányhajó Bajnokság (4. hely)
- Magyar Villamos Művek csapatában Augusztus 20.: Szegedi VB., Budapesti Olimpiai Mozgalom Kupa (2.hely)
-
Szept.23-24.: II. Székesfehárvári Sárkányhajó Fesztivál, Céges Kupa (2. hely)
Edzésekre csak a versenyek előtti felkészülési időszakban jártak, amit épp elég nehéz volt összehangolni a műszakos munkarend miatt. A fejdísszel és farokdísszel együtt 12,5 m hosszú hajóval a tolnai Duna-ágon gyakoroltak. A legénység 18-20 evezősből, 1 dobosból és 1 kormányosból állt. A csapatnak bizony meg kellett küzdeni a sikerért, hisz a döntőket előfutamok előzték meg, ahol négy hajó mérte össze gyorsaságát. Egy futam 250 m hosszú, amit a paksi csapat kb. 1 perc alatt tett meg.
Gratulálunk! A paksi sárkányhajós tűzoltók teljesítménye elismerésre méltó!
- Lovásziné Anna -
Tűzvédelem - 2006/10. szám

|