|
![[ ATOMIX Kft. - Atomerőmű Tűzoltóság ]](cim_2.jpg)
Rólunk írták
Könyv és szerkesztője
Az erőműves tűzoltóság megalakulásának 20. évfordulója alkalmából megjelentetett az „Atomerőmű Tűzoltóság húsz éve, 1990-2010” című könyvet október 13-án mutatták be. A tűzoltóság történetét Lovászi Zoltánné Anna az Atomerőmű újság főszerkesztője foglalta össze, szerkesztette könyv formájába.
Lovászi Zoltánné 1986-1995-ig az atomerőmű szakközépiskolájában titkársági előadóként, majd 1995-2009-ig az ipari biztonsági főosztályon titkárnőként dolgozott. 2009. december 1-jétől a Tájékoztató és Látogatóközpont munkatársa, és egyben az Atomerőmű újság főszerkesztője. Korábban főszerkesztő-helyettesként segítette a lapot. Ez évben feladatkörének megfelelő felsőfokú szakmai képesítést szerzett.
Anna már harminc éve foglalkozik írással, tudósít helyi és országos lapok számára, szerkeszt könyveket és kiadványokat. Emellett aktív társadalmi életet él, egyesületekben tevékenykedik. Számos elismerésben részesült, köztük 2001-ben Urántoll, 2007-ben Céggyűrű kitüntetésben.
Az tűzoltósággal való kapcsolata hosszú időre tekint vissza, úgy az Atomerőmű újságban, mint a szaklapokban rendszeresen beszámol a tűzoltóság eseményeiről. Munkáját díszgyűrűvel jutalmazták. Közelről tapasztalta mindazt az elhivatottságot, teljesítményt, amely az erőműves tűzoltók eredményeihez vezetett. Büszke arra, hogy közéjük tartozónak érezheti magát, ezért is fogadta örömmel Bőhm Péter parancsnok felkérését a könyv megszerkesztésére.
A forrásanyagok, dokumentációk feldolgozását múlt évben kezdte. Nagy segítségére szolgált Csőglei István ny. tűzoltó ezredesnek a tűzoltóság első tíz évéről szóló könyve. A szerkesztés, a formai és tartalmi egyeztetés, mint mondja, gördülékenyen zajlott.
A könyv előszava és ajánlásai után a kezdetekre való visszatekintés olvasható, majd szó esik a vállalkozási formáról, a jogszabályokról, az arculatról és a minőségirányítási rendszerről is.
A tevékenység bemutatásánál a tűzmegelőzési, tűzoltási és műszaki mentési, a szerződésbe foglalt és a szerződésen kívüli feladatok kerülnek sorra. A saját működéssel összefüggő és az Atomix Kft. szakágazatai felé irányuló teendők mellett teret kap az Atomerőmű Mentőszolgálat működtetése is. Külön fejezetek foglakoznak az állománnyal, a képzésekkel, a gyakorlatokkal, a versenyekkel, az egészségmegőrzéssel, a teljesítményértékeléssel, az elismerésekkel, a felszereltséggel, a jövőbeli célokkal, a kapcsolattartással, valamint a látogatókkal és az utóbbi tíz év krónikájával. A mellékletet fotók és újságcikkek gazdagítják.
Mindvégig kiérződik Lovásziné Anna tisztelete a tűzoltók iránt, ez a könyv a húszéves történetük hiteles, egyben olvasmányos bemutatása.

Gyöngyösiné Nyul Petra
Atomerőmű
2010. november

|