|
![[ ATOMIX Kft. - Atomerőmű Tűzoltóság ]](cim_2.jpg)
Rólunk írták
Szakmai versenyt nyert az Atomerőmű Tűzoltóság
A VIII. Országos Tűzoltó Szakmai és a IV. Veszélyhelyzeti Felderítő Csoportok Szakmai Vetélkedőjének országos döntője 2011. november 03-04-én került megrendezésre, ahol a létesítményi tűzoltóságok között az Atomerőmű Tűzoltóság csapata szerezte meg az első helyet. Az elért kiváló szakmai sikerről Schreiner István csapatvezetőt faggattam.
Hogyan kerültek kiválasztásra a csapattagok és hogyan készültetek erre a speciális megmérettetésre?
A csapattagok kiválasztásakor alapvető szempont, hogy a tűzoltó a munkakörének betöltéséhez amúgy is szükséges naprakész elméleti, gyakorlati szakismeretekkel rendelkezzen, valamint az erőnléti követelményeknek is maximálisan megfeleljen. Mivel egy-egy ilyen versenyen alkalmával számos speciális feladatban kell maximálisan teljesíteni, így további felkészülés során szerezzük meg a kellő jártasságot.
A felkészítő program több ellenőrzési sarokpontot tartalmaz, ahol a felkészülésben résztvevők teljesítményét objektív módon tudjuk mérni, illetve minősíteni. Nagy hangsúlyt fektetünk a jelöltek csapattá formálására, amikor is speciális helyzetgyakorlatokban fejlesztjük a csapat együttműködését, kommunikációját, stresszhelyzetben a tűzoltók mentális képességét. Az állomány tagjai közül kimagasló eredményt nyújtó tűzoltókból áll össze az a csapat, akik képviselik az atomerőművi tűzoltóságot több hazai és európai versenyen illetve gyakorlaton.
Hogyan zajlott a verseny, milyen feladatokat kellett sikeresen teljesíteni?
Az országos szakmai megmérettetésnek Baja városa adott otthont. A tűzoltó szakmai versenyre 18 csapat nevezett három kategóriában. A hivatásos önkormányzati tűzoltóságok mellett a főfoglalkozású létesítményi tűzoltóságok és az önkéntes tűzoltóságok mutathatták meg tudásukat. Az Atomerőmű Tűzoltóság csapatának tagjai Pesztericz Rajmund, Cseh János, Farkas József, Szabó Tamás, Váncsodi Tibor és Wolf István voltak. A felkészítést Schreiner István és Tóbi József végezte. A szakmai vetélkedőn három helyszín került kialakításra. Az első helyszínen a gépjárműfecskendő vezetői egy rutinpályán mutathatták meg milyen gyorsan, és ügyesen tudják irányítani a fecskendőt.
A vezetéstechnikai tudásuk mellett elméleti rátermettségüket is bizonyítaniuk kellett a gépjárművezetőknek, egy 25 kérdéses tesztlap kitöltésével. A második kárhelyszín egy ipartelep volt, ahol a tűzoltók műszaki mentési gyakorlatot hajtottak végre. A harmadik kárhelyszín volt talán a leglátványosabb, ahol a lánglovagok tűzoltási és életmentési feladata során, egy romos épületben igazi tüzet kellett eloltaniuk a csapatoknak. A portást alakító versenybíró csak annyit mondhatott az ide érkező lánglovagoknak, hogy két személyt kell megtalálniuk a füsttel elárasztott épületben, amelynek a teteje lángokban állt. Hogy még nehezebb legyen a feladat, a földszintet füstgép segítségével füsttel árasztották el és fekete fóliával sötétítették be.
A versenysorozatban immáron harmadszor sikerült a kupát elnyernünk, amivel egyúttal a következő nemzetközi gyakorlaton való indulás jogát is megszereztük, valamint lehetőséget kaptunk, hogy a jövő évi versenyekre történő felkészülés során Ausztriában egy tréningpályán is gyakorolhassunk.
Köszönöm az interjút. Gratulálok a csapat győzelméhez és további sikereket kívánok!

BR
Atomerőmű
2011. december

|